Ne ámítsuk magunkat! Aki reggelire "kakaóitalt" iszik, a laboratórium ízeit nyeli, aki eperjoghurtot kanalaz, fûrészport fal, aki bolti citromlevet tesz a teába, az a penészgomba "váladékát" kapja, bármennyire tiltakozik is. Az édeset idomított baktériumok "köpik ki", a savanyú a mikroorganizmusok "izzadmánya".
Érzékeinket (észrevétlenül) manipulálja egy világhatalommá szervezõdött maffia, az ízipar, s laboratóriumokban elõállított (titkos) aromákkal, ízfokozókkal megváltoztatja ízlelésünket. Veszélyben az ízlés szabadsága, a kulináris önrendelkezés joga. Nem azt esszük, amit enni vélünk. Mert semmi sem az, aminek látszik. Az eperaromát egy Holzmindenben székelõ német aromagyár állítja elõ ausztrál fûrészpor, alkohol, víz és néhány titkos összetevõ keverékébõl. (A Föld teljes epertermése az "eperbõl" készült fagylaltok, joghurtok, desszertek mennyiségének egy százalékát sem fedezné!)
Egy amerikai konszern baktériumból kávétejszínt és krémsajtot varázsol, egy másik vörös áfonyából cseresznyét, ricinusolajból õszibarack-aromát. Az Athlon nevû cég (nem vicc!) madártollból péksüteményt, a General Foods vízbõl, fehérjébõl és gyanús zsiradékból mûszalonnát. A Procter and Gamble nevû amerikai vállalat még a gyapotszálat (pamutot) is fogyaszthatóvá teszi: a növény rostjaiból kenyeret sütnek. Az ízek e szép új világában a menthenthiol nevû vegyület a grépfrút, az acetyl-pyrolin egyik változata a ropogós kenyérhéj, a filberton a mogyoróíz illúziójáért felel.
Mint a Mátrix címû filmben. Nem eperjoghurtot eszünk, hanem vizet mesterséges illúziókkal. A szagok és ízek e virtuális valóságában már a füstölt sonka és lazac sem eredeti: napjainkban a húsgyárak "folyékony füstöt", azaz mûfüstöt használnak, amiben 30-90 másodperc alatt meg lehet "füstölni" a terméket. Ráadásul a vásárlókat mézédes hazugságokkal etetik, a Danone Actimel "szuperegészséges" joghurtital egyszerre tartalmaz két (veszélyesnek tartott) édesítõszert, aszpartámot és K-aceszulfámot is.
A csalafinta íztrükkök aztán megteszik a magukét, aki gyerekkorától hozzászokott a víz-, szén-dioxid-, karamell-, foszforsav-, citromsav-, nátriumbenzoát-, koffeintartalmú italhoz (ez a kólák összetétele), annak az igazi bodzaszörp ízetlen. Az élelmiszeripar tehát "maszkírozza" az ízeket, ha kell, korrigálja és retusálja õket (mint Sztálin környezetét a korabeli fotókon), hozzászoktat bennünket a kémiai édesítõszerek, ízfokozók, sûrítõanyagok ízéhez, reklámokkal és aromákkal etet, ízfüggõvé tesz.
Korunkban húszezer élelmiszeradalékot forgalmaznak (köztük hétezer aromát). E titokzatos porocskák és folyadékok nélkül, melyek összetevõit (üzleti titokra hivatkozva) sokszor még az ételre allergiás gyerekek orvosainak sem árulják el, az élelmiszer-ipari termékek többsége élvezhetetlen és eladhatatlan lenne. Az íz az ételek lelke. Aki az ízeket befolyásolja, életünket manipulálja. Ráadásul az íz nem csak ízlés dolga. Az íz legfontosabb funkciója a táplálék ellenõrzése. Figyelmeztetés (lenne), hogy mit nem szabad megenni. Ha becsapják íz-lelésünket, elfeledtetik velünk az eredeti ízt, akkor tényleg bármit lenyelünk.
A leves hazudik - írja magyarul újfent megjelent nagyszerû pamfletjében Hans Ulrich Grimm (Kétezeregy Kiadó). De nemcsak a Knorr és a Maggi zacskós leves hazudik (a négy fõre szóló adagban mindössze két gramm szárított marhahús található), hanem szinte minden. A kenyér, a virsli (de az nagyon), a csecsemõtápszer. Érzékeinket manipulálják és átprogramozzák. Éppúgy, mint gondolatainkat. Egész életünket. Tavaly az Egyesült Államokban az asztalra került ételeknek már kilencvenhat(!) százaléka ipari termék volt.
A Fast Food Nation (gyorsétterem-generáció) már nem ismeri az ételek eredeti összetevõit, életében soha nem szagolt vargányát. "De hát végül is - mondja cinikusan az egyik aromagyár mérnöke - az élvezet fantázia dolga." Már akinek.
